Híreink Településünkről Intézményeink Galéria

„LEGYESBÉNYE INTEGRÁLT TELEPÜLÉSKÖZPONT FEJLESZTÉSE"

ÉMOP-3.1.3/B-09-2010-0066.

Keresés

Látogatottság

Jelenleg 3 vendég olvas minket
MaMa52
TegnapTegnap105
A hétenA héten940
A hónapbanA hónapban652
ÖsszesenÖsszesen73524

Iskolai Hírek

  • Edzőmérkőzés Szerencsen
  • Felső tagozatos napközis teadélután
  • Földrajz verseny
  • Szakmai, informatikai feladatok támogatása
  • Halász Tiborné felajánlása
  • Karácsonyi ünnepség
  • Fejlesztő játékok ajándékba
  • Ajándék a Kormányhivataltól
  • Arany János Tehetséggondozó Program
  • Élményfürdőre pályáztunk
Noé, avagy a polgármesterek bárkája PDF Nyomtat Email

Noé, avagy a polgármesterek bárkájaNapok óta híradásokban láthatjuk, és olvashatjuk, hogy milyen katasztrófahelyzet alakult ki az országban, főleg Észak-kelet Magyarországon, az árvíz miatt, az elmúlt hetek esőzése következtében 14 település került veszélybe, elöntötte őket az áradat. Mára hál’Istennek megtalálták a felelősöket is, akik tehetnek erről, és nem tudnak védekezni, ezek a települések polgármesterei.

Az állam és a politika persze nem hibás, annak ellenére, hogy bűnös mulasztást követtek el az elmúlt évtizedekben. Hiszen nem végezték el a víztározók, záportározók építését, elsősorban erre van szükség és nem további gátakra, amelyeket egyébként már nem lehet tovább magasítani. Nyílván a víztározók építésénél is óvatosnak kell lenni, főleg sík területen, hiszen ha megtelik az özönvíz szerű csapadékkal együtt okozhat további veszélyt is. Ezért van szükség a szakmára, hogy ezt megoldja. Felgyülemlő vízből nyáron lehet locsolni, és a vizét időközönként leengedni, ahogy a vízügy-gazdálkodás ezt előírja. Hogyan védekezhet egy polgármester az égből jövő felhőszakadással északról érkező túláradó folyami víztömeggel szemben. Itt már a víz az úr, és a fizika, a víz zúdul és ömlik, amerre tud. Több település nem kapott időben segítséget, és a hiányzó vízszabályozás értelemszerűen vezet a katasztrófához. Ezer éves bölcsesség, hogy aszály idején kell az árvízzel törődni, és árvíz idején az aszállyal. Se politikai akarat, se pénz nem volt a múltban hogy a vízgazdálkodás megfelelően működjön, felkészüljenek a katasztrófákra, márpedig a jövőben ez egyre gyakoribb lesz. Ezzel szemben már az állami potentátok is azt nyilatkozzák, hogy a polgármesterek a hibások, és képzésre kell őket küldeni. Önök szerint ez megoldás, özönvízzel szemben ez segít?! Talán varázslóvá, vagy istenné képzenék az önkormányzati vezetőket, hogy tüntessék el az áradatot. Nem az állam és a szakma feladata lenne, a védműveket megépíteni, szabályozást megoldani? Nem 3000-nél több önkormányzatra kell ezt hárítani külön-külön, hiszen B.-A.-Z. megyében is több mint 300 település van, ezt központilag kell megoldani, és megszervezni. Nem beszélve arról, hogy az országban legalább 2500 önkormányzat a 25-30%-os költségvetési elvonások miatt csődbe megy szeptemberre, ahol nincs bevétel, az iparűzési adó minimális.  Ilyen elvonásokat nem fog túlélni egyik önkormányzat sem. Nem bűnbakokat kell keresni, európa amúgy is legszegényebb régiójában, a települések között. Akiket a munkanélküliség, szegénység, bűnözés, hátrányos földrajzi fekvés egyébként is sújt. Megoldást is nyújtani tudunk, tudok – az elkövetkező 10-15 évben el kell végezni az államnak a vízszabályozást, tározók építését, mert különben mindennaposak lehetnek a tragédiák és a természeti csapások. Ehhez mindenáron pénzt kell keríteni, azonnal intézkedni. Össze kell hangolni az ellentmondó törvényi szabályozásokat, különböző szakmai érdekeket (agrártárca, közlekedés, vízügy, ipar, gazdaság, energialobby stb.) a megoldás érdekében egy irányba kell terelni. Most!!

 

Legyesbénye, 2010. június 8.

Hlivják László

Polgármester

 

Polgármesteri köszöntő

Hlivják László Legyesbénye polgármestere

Vállalkozások

Annabella rendezvényszolgálat

 

Kiss István

Kőfaragó

Síremlékek műkőből-, márványból

3713 Arnót, Felszabadítók u. 30.

Tel.: 46/445-061
Mobil: 30/ 904-7012
COMPETENCE SECURITY KFT

- Magánházak, lakóközösségek élőerős portaszolgálata és technikai védelme
-telephely, objektumvédelem (Nyílt és zárt területek, üzletközpontok, építkezések,    intézmények, logisztikai központok, létesítmények őrzése)
- Rendezvénybiztosítás (Sportrendezvények, meccsek, koncertek, kulturális és közéleti események biztosítása, lebonyolítása)
- Biztonságtechnika, technikai rendszerek tervezése, telepítése (Kamerától a sorompóig)


MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS

2009 Webmester: g-art.hu