Keresés
Látogatottság
Jelenleg 2 vendég olvas minket![]() | Ma | 64 |
![]() | Tegnap | 168 |
![]() | A héten | 232 |
![]() | A hónapban | 1016 |
![]() | Összesen | 73888 |
| A Népszabadság május 7.-i számából |
|
|
|
|
„Magyarországon gazdasági vészhelyzet van, ezért rendkívüli Intézkedésekre lesz szükség – hívta fel a figyelmet tegnap Varga Mihály.
A Fidesz alelnöke szerint a leköszönő miniszterelnök szavaival ellentétben a gazdaság állapota jottányival sem lett jobb. Úgy vélte a kormányzat továbbra is félrekezeli, és intézkedéseivel mélyíti a válságot. – Feltételezhetően rendkívüli intézkedésekre lesz szükség annak érdekében, hogy elháríthassuk a vészhelyzetet – szögezte le a politikus az Európai Bizottság szerdán publikált, a 27 európai uniós tagország jelenlegi gazdasági helyzetéről szóló jelentésére hivatkozva. Ebben ugyanis az áll: míg 2009-ben Magyarország a második volt a kamatkiadások nagysága tekintetében, 2010-re csupán a harmadik helyre sikerült feltornáznia magát. Hazánkat jelenleg kamatkiadások nagyságát tekintve Görögország és Olaszország előzi meg. Varga kiemelte, a bizottság álláspontja szerint nagyobb lesz az államháztartási hiány az idénre tervezettnél. „Októberre több mint 2500 önkormányzat, főleg a kisebb települések, csődbe mennek alulfinanszírozás miatt.”” |
Vállalkozások
Annabella rendezvényszolgálat
Kiss István
Kőfaragó
Síremlékek műkőből-, márványból
3713 Arnót, Felszabadítók u. 30.
Mobil: 30/ 904-7012
- Magánházak, lakóközösségek élőerős portaszolgálata és technikai védelme
-telephely, objektumvédelem (Nyílt és zárt területek, üzletközpontok, építkezések, intézmények, logisztikai központok, létesítmények őrzése)
- Rendezvénybiztosítás (Sportrendezvények, meccsek, koncertek, kulturális és közéleti események biztosítása, lebonyolítása)
- Biztonságtechnika, technikai rendszerek tervezése, telepítése (Kamerától a sorompóig)












