Vissza

ISKOLA BÁL

 

 

 

Az iskolai Mazsorett tánccsoport fellépésével kezdődött a műsor, ahol mind a két csoport nagy sikerrel lépett fel. Őket követte a szintén iskolai Hip-hop tánccsoport, nem kevesebb sikerrel több számot is előadtak, ezután pedig a hastáncosok szórakoztattak bennünket.
A műsor harmadik harmadában pedig az iskolánk pedagógusai léptek fel( a teljes tanári kar részvételével) énekszámokat adtak elő gitár kísérettel, nagy tetszést arattak.
A műsor után a vacsora következett.
Ebben az évben a hagyományoktól eltérően  nem  „batyus” volt a bál, hanem vacsorával vendégeltük meg a résztvevőket. A nagyon finom vacsoráért itt mondunk köszönetet  a konyhai dolgozóinknak / Horváth Lászlóné, Takács Józsefné, Szegedi Jánosné, Molnár Jánosné/, akik a vacsora megfőzésének és felszolgálásának munkadíját ajánlották fel az iskola javára. Ördög Ferencné vállalkozónak,  aki a tombola ajándék felajánlása mellett vállalta az asztalok elszállítását az iskolából a kultúrházba is vissza. A fuvardíjat szintén az   iskola javára ajánlotta fel.

A zenét Pálinkás Lóránt és zenekara szolgáltatta, akik már évek óta rendszeresen zenélnek nekünk.  A táncot megszakítva éjfélkor tombolahúzásra került sor. A fődíjat az önkormányzat ajánlotta fel, mely egy nagy középszőnyeg volt.
Köszönjük, hogy nagyon sok felajánlás érkezett a tombola ajándékok terén is, így még több pénz maradhatott az iskolának.

Büszkén mondhatjuk el, hogy 220.000,. Ft-ot gyűjtöttünk össze a báli bevételekből, és ezt az összeget már át is adtuk Szepesi Nándor igazgató úrnak, aki örült a bevételnek és elmondta, hogy az iskolai számítógépterem bővítésére használják fel.

Nagyon örülünk, hogy ilyen jól sikerült ez a rendezvény és reméljük, hogy a jövőben még többen  megtisztelnek bennünket jelenlétükkel, és a szűkös anyagi helyzetben még több pénzzel tudjuk támogatni iskolánkat.
Legyesbénye 2007-03-12.
                                                                              Németh  Éva
                                                                                SZM elnök

 

 

 

 

 

 

Webdesign: g-art.hu